Városi kutyatartás, avagy, hogyan tanítsuk meg kedvencünknek, hogy ne szaladjon az útra
2017. július 31.
Városban élő kutyáknak ezerszer több ingerrel és veszéllyel kell megbirkózniuk, mint vidéki társaiknak. A veszélyforrások közül ebben az esetben a jóval nagyobb forgalmat kell kiemelnünk. A gépkocsik mellett buszok és villamosok is tarkítják utcáinkat, ráadásul az inger-gazdag környezet könnyen sodorhatja kedvenceinket bajba. Az út túloldalán repdeső galambok, vagy egy másik kutya látványa pillanatok alatt az útra csalhatja kedvencünket, és ha nincsen szerencsénk, máris megvan a sérülés.
Erre a problémára adhat megoldást, ha megtanítjuk legjobb barátunknak a járda-szabályt, miszerint a kutya csak a gazda hívására léphet le a járdáról és annak a szélén magától, utasítás nélkül kell megállnia. A feladat tanítása különösebben nem bonyolult, viszont nagyon sokat kell ismételni.
A tanítást mindenképpen pórázon kezdjük. Érdemes olyan hosszú pórázon gyakorolni, hogy ha leültettük kedvencünket a járda szélén, még 2-3 nagy lépésre legyen lehetőségünk eltávolodni. Pórázon közelítsük meg a járda szélét, majd ültessük le és adjunk neki jutalomfalatot. Kutyánk addig maradjon ülve, amíg mi lelépünk az útra, egy picit eltávolodunk és kiadjuk a MEHETSZ! vezényszót. Nagyon fontos, hogy ha csak egy fél pillanattal is áll föl kedvencünk, mint ahogyan mi kimondanánk a vezényszót, vigyük vissza a helyére és próbáljuk újra. Azért, hogy a kutyánk az engedélyünkre elindult már nem kell plusz jutalomban részesítenünk, az önmagában jutalom a számára, hogy tovább jöhet velünk. A feladatnak ezt a részét addig kell ismételni, míg azt látjuk, hogy kedvencünk a járdához közeledve magától kezd visszavenni a tempójából.
Amennyiben az első szakaszt sikeresen teljesítettük, lépjünk tovább. Innentől kezdve, ahogy a járda széléhez érünk, már nem mondjuk az Ül! vezényszót, csak megállunk a kutya mellett és várunk, hogy magától leüljön. Ha eleget ismételtünk, pár másodperc után rájön, hogy mi a feladata. Ezután sétáljunk le az útra és kis várakozás után engedjük tovább.
A feladat harmadik szakasza, amikor a járda széléhez közeledve mi már nem állunk meg, csak egészen lassú tempóra lelassítunk. Természetesen kedvencünk eleinte hibázhat párszor, hiszen nehezedett a feladat, de ilyenkor következetesen vezessük vissza a járdára és ültessük le. A tempót fokozatosan növeljük a természetes sétánk tempójáig.
A fentiek elsajátítása után a kutya tulajdonképpen magát a feladatot már érti, csak azt nem tudja, hogy ezt minden szituációban elvárjuk tőle, ezért gyakoroljunk a kedvenc labdája és az útra szórt étel mellett is. Figyeljünk oda, hogy ne mindig ugyanazon az útszakaszon gyakoroljunk, váltogassuk a helyszíneket, így később kedvencünk általánosítani fog és bármilyen járdán betartja majd a szabályt.
