Új vagy még itt? Iratkozz fel hírlevelünkre és megajándékozunk egy 10%-os kuponnal

Generic filters
Exact matches only
Akció kezdete

Állatorvos válaszol

Vissza a kérdésekhez

Tizstelt Doktornő!
Tanácsra volna szükségem, mert már úgy érzem, hogy a helyzet meghaladja a képességeimet.
Van egy 16 éves nagyon súlyosan demens bichon havanese kutyusom. ❤
Pár hónapja brutál tempóban épül le szellemileg. Korábban is látszott rajta a kor, de most turbó tempóra kapcsolt a leépülés.
Fizikailag is vannak problémák, de azok igazából még viselhetőek. ( Szinte alig lát már, ebből kifolyólag nekimegy a bútoroknak sokszor, vagy akár a falnak, fogai alig vannak, és úgy vettem észre, hogy hallani sem hall jól- vagy valamiért nem reagál ha szólítom. Sokszor elesik, vagy a lábai szétcsúsznak, és akkor nem tud felállni magától.) Napközben általában viszonylag jól van egyébként.
A kognitív diszfunkció a nagyobb probléma.
Napközben többnyire alszik, egész nap. (Sajnos napi 10 órát dolgozom, nem tudok vele otthon lenni.) Amikor hétvégén otthon vagyok, azt látom, hogy nappal viszonylag normálisan viselkedik, valamennyire kezelhető, de nagyrészt akkor is alszik.
Kozmetikázást-fürdetést egyáltalán nem engedi, ilyenkor vicsorogva morog és odakap.
Délutánonként 4-5 körül kezdődik az igazi őrület: zaklatottan, fura tekintettel, idegesen fel-le, és körbe-körbe rohangál, liheg, furán-kényszeresen nyaldossa a pofiját, ugrál, nyüszít, ugat, liheg. Van, hogy csak áll, és néz a semmibe, mintha lefagyott volna.
Általában 6 és fél 6 körül vacsorázik, utána kiviszem. Akkor kint elvégzi a dolgát, de néha tartani kell, mert nem mindig tudja magát, és beleesik…. 😢 Miután bejövünk, a zaklatottság nem csökken sajnos, az ideges rohangálás és nyüszögés folytatódik hajnalig. Néha beáll a sarokba, vagy bemegy pl. egy szék alá, és nem tudja, hogy kell kjönni. Ha elmegyek pl. mosdóba, vagy zuhanyozni, az ajtó előtt áll, és sír. Ilyenkor mire kijövök be is pisil, akkor is, ha előtte 10 perccel jöttünk be. Rám van tapadva a lakásban, mindenhova a nyomomban van, de tényleg szünet nélkül követ árnyékként, nagyon fura tekintettel. Szóval szinte WC-re vagy zuhanyozni nem tudok elmenni tőle nyugodtan. A szobatisztaságot már egyáltalán nem képes tartanni egyébként, délutántól hajnalig kb. 4-5-ször kell utána takarítani, mert nem jelez, hanem megáll ahol van, és elengedi. Akár az ágyában. Ilyenkor nem szídom le soha, viszont ha az eset után ki akarjuk vinni, morog mindenkire, odakap, sőt, engem már meg is harapott. Pelenkát nem tűri magán. (Soha nem volt agresszív régen, egy szeretetgombóc volt, és fáj, szörnyű látni mivé válik… )
Ami szintén nagyon megvisel, hogy napi szinten vannak agresszív epizódjai, ilyenkor azt sem tűri, hogy a pórázt ráadjuk, harapni akar. Van olyan is, hogy szétcsúszik alatta a 4 lába, és segíteni akarok neki felállni, és akkor is morog, a napokban oda is kapott. Olyan, mintha nem is ő lenne, mintha nem is ismerne. Valahogy más a tekintete is.
Az állatorvos volt nála, azt mondta, a korának tudható be, türelem kell hozzá, szerinte akár évekig elélhet így. (persze amikor a doki itt volt, a kutya totál normálisan viselkedett, szinte hülyének éreztem magam…) Szteroid kezelést írt neki, de nem tudjuk folytatni, mert az esti hiperaktivitást kb. megtízszerezte, téboly volt. Kapott nyugtatót is estére, de nem látom sajnos a hatását egyáltalán.
Most ott tartok, hogy totál kivan az idegrendszerem tőle, pihenni egyáltalán nem tudok, 4-6 órákat alszom, lassan rámegy a családi életem, minden estém ennek jegyében telik, menni sem tudok sehova ebben a helyzetben, minden szabadidőm rááldozom.
Mit lehet tenni ebben a helyzetben? Tudok-e javítani az állapotán valahogy? Vagy ha nem, mit tudok tenni?
Őt is nagyon megviseli, látom rajta, illetve már én sem bírom nagyon, minden napom délután 4-től, hajnali 1-ig erről szól.
Nagyon-nagyon el vagyok keseredve, az állapota miatt, nem látom a megoldást.
Iszonyatosan sajnálom őt, a szívem szakad meg, viszont már ki vagyok merülve teljesen.
Előre is köszönöm szépen a választ!

2024.12.23

Állatorvos

Sajnos kutyáknál is létezik az idős emberekéhez hasonló testi és szellemi leépülés. Meg lehet próbálni bizonyos szereket, de sok esetben hatástalanok. Kérje ki másik állatorvos véleményét is. Meg lehetne próbálni: Karsivan, Aktivait, Tessie, Zylkéne, esetleg fájdalomcsillapító- Onsior. Sajnos van az a pont, amikor olyan súlyossá válik a helyzet, hogy jobb elengedni az állatot….

Vissza a kérdésekhez