Tiszta alom, boldog macska
2018. december 19.
A macskatartás egyik legkellemetlenebb velejárója az alomdoboz rendszeres kitisztítása. A szagok és a látvány miatt bizony általában egy cseppet sem szórakoztató a folyamat. Azonban a cica wc tisztán tartása rendkívül fontos, hiszen pszichésen is befolyásolja a bársonytalpút és az egészségére is kihat.
A vadon élő macskák rendkívül gondosak a vécézési szokásaikat illetően. A legtöbb esetben egy saját maguk által kiásott kis gödröcskébe végzik el a dolgukat, amit aztán alaposan betemetnek. Ez az érdekesnek vélt viselkedési forma két okkal is magyarázható.
Az egyik ok, hogy a kisebb vadmacskák környékén általában nagyobb ragadozók is tartózkodnak, például prérifarkasok, farkasok, baglyok, sasok, illetve még sok más emlős és nagy madár is. Annak érdekében, hogy ezek elől az állatok elől ők elrejtsék az illatukat, még az ürüléküket is ügyesen elássák. Csak a nagyméretű, kifejlett példányok jelölik meg időnként szándékosan a területüket, de ezzel máris veszélybe sodorják magukat.
A másik ok, hogy a macskák szintén ragadozók. Hogy a zsákmány ne szagolhassa ki, hogy belépett egy minitigris területére, szintén remek megoldás az árulkodó jelek ilyen módon való eltüntetése. Így a zsákmányállat sokkal közelebb merészkedik a macskához, és nagyobbá válik a sikerrel végződő vadászat esélye. Legalábbis a cica szemszögéből nézve.
A szobatigrisekben ugyanúgy megvan ez az ösztönös cselekvés, ami azért a gazdik számára is pozitívumnak számít. Na, de, csak akkor fogja szívesen használni bársonytalpúnk az alomdobozt, ha az tiszta, ugyanis nem szeretne a kaparás közben egy korábbi maradvánnyal találkozni. Ezért is van az, hogy sosem ás túl mélyre a cica, nehogy véletlenül meglepetés érje őt.
Ha hagyjuk, hogy az alomban sok macskapiszok gyűljön össze, akkor különösen bosszús percek elé kell majd néznünk, ugyanis kedvencünk valószínűleg az alom mellett fog könnyíteni magán, vagy a lakás egy másik pontján. Egy nagyobb virágcserép tele földdel például remek hely hozzá, ugye?! Mielőtt egy ilyen baleset kapcsán túlságosan mérgesek lennénk cicánkra, jusson eszünkbe, hogy a dühítő eredmény sokkal inkább a mi hibánk, mint háziállatunké. Ahogy mi nem szeretünk koszos fürdőszobát használni, úgy a bársonytalpú sem.
Gondoljunk csak bele. Ha mi összekoszoljuk a lábunkat, akkor azt vízzel és szappannal megmossuk. A cica viszont mindig a nyelve segítségével tisztogatja magát, még a mancsait is. Így nem csoda, hogy nem szeretne belenyúlni az ürülékébe.
Tehát, ha a macska nem a már megszokott toalettjében végzi el a dolgát, az nagy valószínűséggel azért van, mert elfelejtettük időben kitakarítani. Egy alapos tisztítás és szagtalanítás után nem kell majd attól tartanunk, hogy kellemetlen meglepetés vár például a nappali sarkában álló növényünk virágföldjében. Többféle macskaalom létezik, így választhatunk, hogy melyik válik be legjobban kedvencünknek és nekünk. Ha például csomósodó macskaalmot választunk és veszünk hozzá egy alomlapátot, akkor a hosszadalmasabb, teljes takarítást egy kicsit kitolhatjuk azzal, hogy csak a kisebb, szennyezett részeket távolítjuk el azonnal.
http://www.fressnapf.hu/multifit_ultra_comfort_csomosodo_alom_15l/
Ha elegendő figyelmet fordítunk a macskaalomra, akkor az esetleges betegségeket is hamarabb észrevehetjük, amire például utalhat a híg, nyálkás vagy véres széklet. Minél hamarabb kap állatorvosi segítséget a szobatigris, annál gyorsabban fog meggyógyulni. A rendszeres takarítás pedig segít meggátolni a baktériumok elszaporodását is. A tiszta alom tehát boldogabb és egészségesebb bársonytalpút eredményez.
Forrás: fetchfind.com