Új vagy még itt? Iratkozz fel hírlevelünkre és megajándékozunk egy 10%-os kuponnal

Generic filters
Exact matches only
Akció kezdete

Természetes étrend kisemlősöknek

2015. február 27.

Kisállataink betegségeit gyakran a számukra nem megfelelő eledel okozza. Ezeket a problémákat elkerülhetjük, ha alaposan tájékozódunk az általunk tartott faj igényeiről és táplálékaikat úgy válogatjuk össze, hogy az minél közelebb legyen a természeteshez.

A rágcsálók és nyulak vadon élő rokonai a legtöbb idejüket a táplálék felkutatásával töltik. Elsősorban fűféléket, gyógynövényeket, virágokat és magvakat esznek. Vannak fajok, amelyek állati eredetű fehérjét is fogyasztanak (lárvák, rovarok). A háziállatként tartott rágcsálóknál gyakran jelentkező problémák, mint például a túlsúly, náluk egyáltalán nem fordul elő. Tehát, ha azt akarjuk, hogy kisemlőseink fittek és egészségesek maradjanak, az első teendőnk, hogy minél természetesebb táplálékokat szerezzünk be nekik. Ez mindenekelőtt a cukrok, kémiai adalékok és magas zsírtartalom elkerülését jelenti, beleértve azt is, hogy kedvenceinknek ideje ismét kissé megdolgozni a napi eledelért.

A legtöbb kisállat szinte folyamatosan táplálkozik, naponta mintegy 30-50 alkalommal. Emésztőrendszerük csak akkor működik zökkenőmentesen, ha folyamatosan kis mennyiségeket esznek. Ennek eredményeképpen, a nyulak, tengerimalacok, csincsillák és deguk számára ideális, ha alacsony energia- és magas rosttartalmú eledelt kapnak. A jó minőségű széna például tökéletes alapvető táplálékként, ezért azt minden esetben korlátlanul állataink rendelkezésére kell bocsájtanunk.

http://www.fressnapf.hu/realnature-reti-1kg-szena-lucerna/

A rostok rágása alapvető fontosságú a fogak koptatásában. Ez azért fontos, mert a fogak nyílt gyökerűek, ezért folyamatosan nőnek. Ha az állatok nem koptatják le a fogukat, akkor azok túlnőnek, az állatok nem tudnak megfelelően rágni, ami emésztési problémákhoz és fogyáshoz vezet. A túlnőtt, éles fogak felsértik a száj nyálkahártyáját, és a nyelvet, ami komoly fájdalommal jár. Tehát alapvető fontosságú, hogy ügyeljünk arra, hogy az állatok előtt mindig legyen friss széna. Nem permetezett gyümölcsfák és a fűzfa ágait is felkínálhatjuk kedvenceinknek, mert szívesen rágcsálják őket és még a fogak koptatásában is segítenek.

Friss fűszernövények a több vitaminbevitelért

A pitypang, a csalán, a körömvirág, a százszorszép, a citromfű, a petrezselyem vagy a kamilla, amelyeket a kertben nevelgethetünk, vagy egy bioboltban is beszerezhetünk, a háziállatok számára fontos vitaminokat tartalmaznak. Csak vegyszermentes, kezeletlen növényeket adjunk kedvenceinknek, mert ezek biztosan nem tartalmaznak egészségre káros anyagokat. Kiegészítésként kis mennyiségben zöldségeket, gyümölcsöket is adhatunk kedvenceinknek, de fontos, hogy a táplálékuk alapja a széna legyen. A legtöbb kisállat örömmel fogyasztja a sárgarépát, paprikát vagy uborkát. Ha kisemlősünk nem szokott hozzá a friss táplálékhoz, akkor eleinte csak nagyon kicsi adagokat adjunk neki, hogy az emésztőrendszere hozzászokjon. Minden egyes állat másképp és más mértékben tolerálja a friss eledelt, ezért fontos tájékozódnunk, hogy a mi négylábúnk számára milyen zöldségek, fűszernövények alkalmasak, illetve mennyit adhatunk belőlük anélkül, hogy az ellenkező hatást érnénk el velük.

Magvak

Attól függően, hogy milyen fajt tartunk a magok más és más szerepet töltenek be állataink táplálásában. A tengerimalacok, nyulak és csincsillák esetében csak kis mennyiségben szabad adni őket, inkább csemegeként funkcionálnak. A hörcsögök táplálékának túlnyomó részét viszont a természetben gabonamagvak alkotják, ezért az ő táplálékukat ennek megfelelően kell összeállítani.

http://www.fressnapf.hu/multifit_horcsog_eledel_800g/

A gazdik feladata, hogy állataik elegendő mennyiséget kapjanak minden szükséges tápanyagból, ehhez viszont alapos ismeretek szükségesek. Szerencsére manapság már léteznek speciálisan az adott faj igényei szerint összeállított pelletált tápok, amelyek nagyban megkönnyítik az állatok szakszerű táplálását. Ezek a tápok olyan szemcséket tartalmaznak, mint a kutya és macskaeledelek, így az állatoknak nincs lehetőségük a válogatásra, így kiegyensúlyozott táplálásuk még jobban biztosított.

http://www.fressnapf.hu/real-nature-degu-eleseg-500g/

http://www.fressnapf.hu/real-nature-junior-tengerimalac-eleseg-500g/

A rágcsálók hajlamosak megenni bármit, amit eléjük teszünk, ezért feltétlenül ügyelnünk kell arra, hogy csak olyasmit fogyasszanak el, amit képesek megemészteni. Sajnos a kisemlősöknél is előfordulhat ételintolerancia. Ha a nyulak vagy a tengerimalacok visszatérő emésztési problémától szenvednek, akkor elképzelhető, hogy azért valamelyik táplálékösszetevő felelős. Ha ilyesmivel állunk szemben, akkor haladéktalanul keressük fel állatorvosunkat.

Nem akarsz lemaradni legújabb cikkjeinkről?

Iratkozz fel!

További tartalmak

Nyári finomságok kisemlősöknek

Nyári finomságok kisemlősöknek

Nyári finomságok hörcsögöknek

Nyári finomságok hörcsögöknek

Zöldségek és gyümölcsök, melyek kishörcsögünk kedvenceivé válnak

Zöldségek és gyümölcsök, melyek kishörcsögünk kedvenceivé válnak

Értesülj elsőként az akcióinkról!

Értesülj elsőként akcióinkról!

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy megajándékozhassunk
egy 10% kedvezményre* jogosító webshop kuponnal


A jelölő négyzet bejelölésével hozzájárulok, hogy Fressnapf-Hungária Állateledel és Felszerelés Nagy-és Kiskereskedelmi Kft, a megadott személyes adataimat az Adatvédelmi Tájékoztatóban meghatározottak szerint reklám küldése és a nyereményjátékban való részvételi lehetőség biztosítása céljából kezelje. A hozzájárulásom bármikor visszavonható.

Az ajánlat kizárólag az újonnan regisztrált (hírlevélre feliratkozott) résztvevő személyek számára elérhető. A 10% kedvezményre jogosító online kupon kizárólag a regisztráció 2 lépése során kért összes személyes adat megadása esetén (teljes profil kitöltése) érvényes, egyszeri kedvezményre jogosít, ami a kupont tartalmazó elektronikus levél küldésétől számított 4 héten belül használható fel. A webshop kuponkód érvényességnek meghosszabbítására nincs lehetőség, az más személyre át nem ruházható és kizárólag a fressnapf.hu webáruházban történő vásárlás esetén érvényesíthető. A kedvezmény nem vonatkozik a leárazott termékekre, más ajánlattal nem összevonható. Az e-mail cím elírásából vagy érvénytelen e-mail cím megadásából származó kellemetlenségekért nem áll módunkban felelősséget vállalni. Amennyiben az akcióban résztvevő személy a webshop rendelés leadása után mutatja be a kedvezmény kódot, nem lesz jogosult annak felhasználására. Az akció nem tartalmazza (nem csökkenti) a lehetséges szállítási költségeket, amelyek kifizetéséért az akcióban résztvevő személyek felelősek. Az adatkezeléssel kapcsolatos bővebb információért kérjük, látogasson el a fressnapf.hu/adatkezelesi-tajekoztato oldalra.