Új vagy még itt? Iratkozz fel hírlevelünkre és megajándékozunk egy 10%-os kuponnal

Generic filters
Exact matches only
Akció kezdete

Teknős kisokos

2020. február 21.

Ha egy nem túl hétköznapi, csodálatos háziállatot szeretnénk, és nem vágyunk arra, hogy babusgassuk kedvencünket, akkor egy teknős ideális választás lehet a számunkra. Bár, ha kisgyermekek is vannak a családban, nem javasolt a tartásuk, de általános iskolás kortól valószínűleg nem okoz gondot egy páncélos. Ehhez persze körültekintően kell bánnunk vele, és alaposan meg kell ismernünk.

Nem minden teknős úszik

Vannak teknősök, amelyeknek ugyan szükségük van vízre a hidratálás miatt, de szívesebben töltik idejüket a szárazföldön. Vagyis a vízi teknősöknek is szükségük van olyan száraz felületre, ahol süttethetik a páncéljukat. Emellett pedig tudnunk kell azt is, hogy a szárazföldi és a vízi teknősök teljesen különböző igényekkel rendelkeznek. Az előbbiek közül például a legtöbben vegetáriánusok, az utóbbiak pedig mindenevők, vagyis állati- és növényi eredetű eleséget is szívesen fogyasztanak.

Hosszú életűek

Ideális körülmények között – megfelelő hő- és páratartalom, ultraibolya fény, táplálék biztosítása esetén – a páncélosok akár évtizedekig is élhetnek. Így fel kell készülnünk arra is, hogy teknősünk esetleg túlél minket, és gyermekünknek kell majd tovább gondoznia. A hosszú élet miatt mérlegelnünk kell, hogy biztosan képesek vagyunk-e ennyi időre elköteleződni egy háziállat mellett.

Minden teknősbéka hordozza a szalmonellát

Sok hüllő úgy hordozza a bélrendszerében a szalmonellát, hogy közben a betegség tünetei nem jelentkeznek nála. Ám, a baktériumok más háziállatok vagy az emberek szervezetébe kerülve súlyos gyomor- és bélproblémákat okozhatnak, jellemző tüneteik a hányás és a hasmenés. Ezért rendkívül fontos, hogy minden a teknőssel vagy közvetlen környezetével való érintkezés után alaposan mossunk kezet. Ez a fő oka annak, hogy kisgyerekek mellett nem ajánlott teknőst tartanunk.

A nőstények rakhatnak tojást hímek nélkül is

A nőstények akkor is képesek tojást rakni, ha nem volt velük hím, ami megtermékenyítette volna őket. De ezek a tojások természetesen nem fognak kikelni. A vadon élő páncélosok általában tavasszal indulnak fészket rakni, amikor az idő melegedni kezd. A fogságban tartott teknősök viszont nem annyira követik az évszakok váltakozását, így az év bármely részében találkozhatunk tojással.

A kis teknősöknek is nagy helyre van szükségük

A vízi teknős akváriumát úgy kell kiválasztanunk, hogy az a felnőtt páncélos hosszának az ötszöröse széles legyen, valamint két és félszerese magas. Minél nagyobb az állat, annál nagyobbnak kell lennie az akváriumnak és annál több víz kell bele. Ahhoz, hogy a víz tiszta maradjon, erős szűrőre lesz szükségünk, amit rendszeresen karban kell tartanunk.

A teknősök felismerik gazdájukat

Sokan nem veszik észre, de a tekik felismerik gazdijuk megjelenését és hangját. Vagyis, amikor odamegyünk az akváriumhoz, akkor gyakran felúsznak a vízfelszínre, és odafigyelnek, ha beszélünk hozzájuk.

Nem akarsz lemaradni legújabb cikkjeinkről?

Iratkozz fel!

További tartalmak

Béka kis kedvencnek?

Béka kis kedvencnek?

Kezdő hüllőtartóknak: gabonasikló 1×1

Kezdő hüllőtartóknak: gabonasikló 1×1

Leguán házikedvencnek? – A legfontosabb tudnivalók

Leguán házikedvencnek? – A legfontosabb tudnivalók

Értesülj elsőként az akcióinkról!

Értesülj elsőként akcióinkról!

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy megajándékozhassunk
egy 10% kedvezményre* jogosító webshop kuponnal


A jelölő négyzet bejelölésével hozzájárulok, hogy Fressnapf-Hungária Állateledel és Felszerelés Nagy-és Kiskereskedelmi Kft, a megadott személyes adataimat az Adatvédelmi Tájékoztatóban meghatározottak szerint reklám küldése és a nyereményjátékban való részvételi lehetőség biztosítása céljából kezelje. A hozzájárulásom bármikor visszavonható.

Az ajánlat kizárólag az újonnan regisztrált (hírlevélre feliratkozott) résztvevő személyek számára elérhető. A 10% kedvezményre jogosító online kupon kizárólag a regisztráció 2 lépése során kért összes személyes adat megadása esetén (teljes profil kitöltése) érvényes, egyszeri kedvezményre jogosít, ami a kupont tartalmazó elektronikus levél küldésétől számított 4 héten belül használható fel. A webshop kuponkód érvényességnek meghosszabbítására nincs lehetőség, az más személyre át nem ruházható és kizárólag a fressnapf.hu webáruházban történő vásárlás esetén érvényesíthető. A kedvezmény nem vonatkozik a leárazott termékekre, más ajánlattal nem összevonható. Az e-mail cím elírásából vagy érvénytelen e-mail cím megadásából származó kellemetlenségekért nem áll módunkban felelősséget vállalni. Amennyiben az akcióban résztvevő személy a webshop rendelés leadása után mutatja be a kedvezmény kódot, nem lesz jogosult annak felhasználására. Az akció nem tartalmazza (nem csökkenti) a lehetséges szállítási költségeket, amelyek kifizetéséért az akcióban résztvevő személyek felelősek. Az adatkezeléssel kapcsolatos bővebb információért kérjük, látogasson el a fressnapf.hu/adatkezelesi-tajekoztato oldalra.