Az ivarok meghatározása a kifejlett egyedeknél viszonylag egyszerű. A legtöbb fajnál támpontot jelenthet, hogy a hímek farka jóval hosszabb, mint a nőstényeké. A köztudatban az él, hogy a hím teknősök haspáncélja homorú, míg a nőstényeké domború vagy lapos. Nos, ez nem általános bélyeg, noha néhány fajnál kétségkívül igaz. Az ivarérett vörösfülű ékszerteknősnél árulkodó jel az udvarlásnál bemutatott hosszú karom. A legtöbb teknős neme csak felnőtt korban határozható meg teljes bizonyossággal. A teknősök nemi érettsége nem a koruktól, hanem a méretüktől függ, ezzel is magyarázható, hogy a fogságban tartott, jó koszttal felturbózott példányok többnyire hamarabb szaporodnak, mint a vadon élők. A tojásrakás néhány héttel a megtermékenyülés után történik, ám előfordulhat, hogy az állat egyetlen párzás után még évekig rak tojást. Ez a késleltetett megtermékenyülésnek köszönhető. A fészekaljak száma egy évben több is lehet, mint ahogy a tojások száma is eltérhet fajonként.

Az európai szárazföldi teknősfajoknál fontos, hogy teleltessük őket, és gazdagon, változatosan tápláljuk. Legyen napozóhelyük és elvonulási lehetőségük, és persze olyan hely, ahová lerakhatják tojásaikat. Általában kemény földbe, és nem homokba vagy szitált sóderbe rakják a tojásokat. Fontos, bár nem szükségszerű, hogy csoportban tartsuk állatainkat. A legjobb, ha legalább két hímünk van, amelyek inspirálják egymást a párzásra. A két hímhez azonban legalább 3-4 nőstény dukál. Ha csak egy hímet és egy nőstényt tartunk, viszonylag kicsi a szaporodási esélyük.

A nőstény néhány centiméter mély lyukat ás, ebben helyezi el a tojásait. Mivel hamar befedi, és szinte láthatatlanná teszi a tojásrakó helyet, résen kell lennünk. A lehetséges részeken időnként végezzünk „próbafúrásokat”, hátha tojásra lelünk. A tojásokat óvatosan kezelve tegyük be a keltetőben. Ha elpottyantott tojást találunk, azt se dobjuk ki, lehet belőle kisteknős – még ha nem is nagyon valószínű. A teknős tojásokban a sárgáját függesztő jégzsinór igen kényes, könnyen elszakad. Ezért csak a hossztengelyével párhuzamosan szabad elfordítani, bármilyen más irányú forgatás, görgetés könnyen szakadáshoz vezethet. Ez nem feltétlenül igaz minden esetre, és minden fajra: a szárazföldi teknősök nőstényei például a hátsó lábukkal igazgatják az éppen lerakott tojásokat.

Fontos tudni, hogy az európai szárazföldi teknősök tojásai nem kelnek ki a mi éghajlatunkon, a szabadban, ezért azokat össze kell szedni. A görög teknős tojásait csaknem száraz perlitben kell kikeltetni. A kelési idő 30-33 fokon 63-70 nap, míg 25-30 fokon 90-100 nap. A vörösfülű ékszerteknős tojásait perlitben vagy homokban lehet a legjobban kikeltetni, a kis teknősök 29-31 fokon 62-68 nap után kelnek ki.

Az alapszabály: tartsuk fenn a megfelelő hőmérsékletet és a kielégítő páratartalmat. Ha az állatok a terráriumban rakták le a tojásaikat, a tojásrakó tálcát, egy külön akváriumba helyezzük, ahol a vízszintet olyan magasra állítjuk, hogy a tálcába ne juthasson be. Az alsó vízrétegbe egy fűtőszálat helyezünk – lehetőleg szabályozhatót – ezzel be tudjuk állítani a kívánt hőmérsékletet és páratartalmat.

A tálat úsztatva helyezzük a negyedéig feltöltött és üvegtetővel ellátott akváriumba. A termosztátot 28-30 fokra állítsuk be. A páratartalom így megfelelő lesz, de időnként ellenőrizzük, hogy a homok ne száradjon ki. Ha száraznak ítéljük, akkor vasaláskor használatos vízpermetezővel, permetezéssel pótoljuk a talaj nedvességét.

A kikelés napokig is eltarthat: ilyenkor türelmesnek kell lennünk, az állatokat nem szabad kiszabadítanunk a tojáshéjból. Az apróságok számára rendezzünk be egy kis terráriumot. Melegítőlámpa segítségével tartsuk a hőmérsékletet egyenletesen, 25 fok körül. Ez éjszakára 20 fokra csökkenhet. A kicsiket etessük minél változatosabban: szedjünk nekik tápdús növényeket, lóherét, tyúkhúrt, pitypanglevelet. Minden második nap kapjanak reszelt gyümölcsből, főtt tojásból, ezt alaposan szórjuk meg kálcium és foszfor kiegészítővel. Tegyük őket két naponta langyos, sekély vízbe, ebből ihatnak, ugyanakkor az emésztésüket is segíti. Fontos, hogy a terráriumban legyen búvóhely, de ami ennél is lényegesebb, hogy a kisteknősöket ne tegyük össze a nagyokkal: nincs bennük anyai ösztön, adott esetben meg is ehetik őket.

Forrás:

Kovács Zsolt: Teknősök a lakásban és a kertben (Gazda Kiadó, Budapest, 2000)

teknosinfo.hu