Új vagy még itt? Iratkozz fel hírlevelünkre és megajándékozunk egy 10%-os kuponnal

Generic filters
Exact matches only
Akció kezdete

Páncélos társ: sárgafülű ékszerteknős

2019. december 14.

A sárgafülű ékszerteknősök az egyik legnépszerűbbek a vízi teknősök közül. Idejük nagy részét vízben töltik, ám szárazföldre is szükségük van. Nevüket a fejükön végighúzódó sárga csíkról kapták, de a páncélzatot is ez a szín uralja a sötétebb tónusok mellett. Tartásuk nem annyira bonyolult, egy kis odafigyeléssel remek teknős-gazdivá válhatunk.

A hím példányok mérete átlagosan 13-22 cm, a nőstények lehetnek nagyobbak, akár 32 cm-esek is. A vadonban körülbelül 30 évig élnek, fogságban ez a szám lehet 40 is. Ebből következtetnünk kell arra, hogy ha páncélos társat szeretnénk magunk mellé, akkor bizony hosszú távú elköteleződéssel kell kalkulálnunk.

Viselkedés és temperamentum

A legtöbb gazdi örömére, a sárgafülű teknősbékák nappal aktívak. A szabadon élő állatok általában reggel táplálkoznak, utána pedig idejük nagy részében süttetik a páncéljukat a napon. A fogságban élő hidegvérűeknek is szükségük UVA és UVB sugarakra, amiket leginkább megfelelő világítással tudunk biztosítani, de a szűretlen napfény és kedvező hatású.

Ahogy a legtöbb teknős, úgy a sárgafülűek sem szeretnek kézben lenni, érintésünk stresszként érheti őket. Ettől függetlenül viszont kíváncsi lények, tehát képesek érdeklődést mutatni a gondoskodó gazdi iránt.

Lakóhely

A tekik természetesen akváriumban tarthatóak, a kihívást inkább a méret jelentheti, egy kifejlett példánynak ugyanis legalább 280 literesre van szüksége. A nagy helyigény miatt a vállalkozókedvűek akár műanyag tavi medencét is berendezhetnek pajtásuknak. Ha udvarunk biztonságosan lekerített és nem kell ragadozók megjelenésére számítanunk, akkor az év egy részében kinti kerti tóban is éldegélhet teknősünk. Utóbbi esetben nincs szükség speciális UV csövekre sem, elegendő a természetes napfény.

Étrend

Az ékszerteknősök ízlése a kor előrehaladtával változik, de mindenképp készülnünk kell növényi- és állati eredetű eleségekkel egyaránt. A kereskedelemben kapható teknős pelletek jó alapként szolgálnak, de kiegészítésre szorulnak. Valamilyen zöld, például római saláta, pitypanglevél, vagy petrezselyem mindig legyen az étrend része. Alkalmanként pedig ideális lehet az apróra vágott alma és a fagyasztott garnéla is. Időnként rovarokkal és halakkal is megkínálhatjuk páncélosunkat, de kerüljük a zsíros és a nagyon magas proteintartalmú húsokat. Első sorban inkább a növényekre fektessünk hangsúlyt.

Ügyeljünk arra, hogy csak annyi élelmet szórjunk a vízbe, amennyit a hidegvérű 15 perc alatt el tud fogyasztani. A maradékot mindig távolítsuk el.

Egészségügy

Ahogy minden élőlény, úgy a teknősök esetében is jelentkezhetnek különböző betegségek, például tüdőgyulladás, gombás fertőzések, légzőszervi problémák, metabolikus csontbetegség, stb. Amennyiben bármilyen rendellenességet tapasztalunk ékszerteknősünk viselkedésében, azonnal keressünk fel egy hüllőkre és teknősökre szakosodott állatorvost.

Nem akarsz lemaradni legújabb cikkjeinkről?

Iratkozz fel!

További tartalmak

Béka kis kedvencnek?

Béka kis kedvencnek?

Kezdő hüllőtartóknak: gabonasikló 1×1

Kezdő hüllőtartóknak: gabonasikló 1×1

Leguán házikedvencnek? – A legfontosabb tudnivalók

Leguán házikedvencnek? – A legfontosabb tudnivalók

Értesülj elsőként az akcióinkról!

Értesülj elsőként akcióinkról!

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy megajándékozhassunk
egy 10% kedvezményre* jogosító webshop kuponnal


A jelölő négyzet bejelölésével hozzájárulok, hogy Fressnapf-Hungária Állateledel és Felszerelés Nagy-és Kiskereskedelmi Kft, a megadott személyes adataimat az Adatvédelmi Tájékoztatóban meghatározottak szerint reklám küldése és a nyereményjátékban való részvételi lehetőség biztosítása céljából kezelje. A hozzájárulásom bármikor visszavonható.

Az ajánlat kizárólag az újonnan regisztrált (hírlevélre feliratkozott) résztvevő személyek számára elérhető. A 10% kedvezményre jogosító online kupon kizárólag a regisztráció 2 lépése során kért összes személyes adat megadása esetén (teljes profil kitöltése) érvényes, egyszeri kedvezményre jogosít, ami a kupont tartalmazó elektronikus levél küldésétől számított 4 héten belül használható fel. A webshop kuponkód érvényességnek meghosszabbítására nincs lehetőség, az más személyre át nem ruházható és kizárólag a fressnapf.hu webáruházban történő vásárlás esetén érvényesíthető. A kedvezmény nem vonatkozik a leárazott termékekre, más ajánlattal nem összevonható. Az e-mail cím elírásából vagy érvénytelen e-mail cím megadásából származó kellemetlenségekért nem áll módunkban felelősséget vállalni. Amennyiben az akcióban résztvevő személy a webshop rendelés leadása után mutatja be a kedvezmény kódot, nem lesz jogosult annak felhasználására. Az akció nem tartalmazza (nem csökkenti) a lehetséges szállítási költségeket, amelyek kifizetéséért az akcióban résztvevő személyek felelősek. Az adatkezeléssel kapcsolatos bővebb információért kérjük, látogasson el a fressnapf.hu/adatkezelesi-tajekoztato oldalra.