Habár csak a tanított szavainkat ismerik, összefüggő mondatokat nem tudnak értelmezni, mi mégis minden gondolatunkat megosztanánk velük. Természetesen a hanglejtésből következtethet kedvencünk arra, milyen érzelmek állnak a beszédünk mögött, de pontosan nem tudják azt értelmezni.

Ez a gyakorlatban így néz ki: Tegyük fel, kedvencünk egy bokornál foglalja le magát valami izgalmas szaggal, de jön egy autó és szeretnénk odahívni magunkhoz. Ekkor a következőképpen szólunk a kutyának: ”Jaj, jön egy autó! Buksi, hagyd azt a szagot, gyere ide! Nagyon gyorsan jön, te meg még mindig szaglászol! Miért kell mindent ezerszer elmondanom? Gyere már ide!” Habár a szöveg tartalmazta a Gyere ide! vezényszót, Buksi már megszokta a gazdáját, mint háttérzajt. Folyamatosan beszélnek hozzá és az esetek 80%-ában semmi reakciót nem kell mutatnia rá, hiszen a gazdája csak beszél, igazából semmit nem akar.

Első dolgunk az legyen, hogy amennyire csak lehet, fogjuk vissza a felesleges beszédet. Akkor szóljunk a kutyának, ha tényleg csinálnia kell valamit. Természetesen legyünk következetesek és, ha kértünk valamit kedvencünktől, gondoskodjunk róla, hogy azt minél előbb teljesítse. Ne hagyjuk rá, ha hidegen hagyja őt a kérésünk. Emellett a vezényszavaink hanglejtésén is változtassunk. A vezényszavakat határozott, erősebb hangon mondjuk, hogy a kutya egyértelműen meg tudja különböztetni a hétköznapi beszédtől és tudja, most valóban csinálnia kell valamit.

Számítsunk rá, hogy nagyon nehéz lesz a szokásunkon változtatni és biztos, hogy leleményes kedvencünk is feszegetni fogja a határokat, amennyire csak lehet, úgyhogy legyünk kitartóak, ha eredményt szeretnénk elérni.