Kishörcsög a családban, így fogadjuk az új jövevényt
2020. október 27.
A hörcsögök nagyon népszerű rágcsálók a kezdő gazdik körében, hiszen viszonylag kis hely is elegendő a számukra és a gondozásuk is egyszerű. Ám, ez nem jelenti azt, hogy ne kellene felkészülnünk az új jövevény érkezésére. Az első, amit meg kell határoznunk, az a fajta, és ebből fog kiderülni, hogy mekkora lesz kisemlősünk felnőtt korára. Ez nagyon fontos, hiszen ennek megfelelően kell választanunk ketrecet és hozzá kiegészítőket is.
Mielőtt hazavinnénk hörinket, ajánlott megvásárolnunk és berendeznünk a ketrecet, hogy minél könnyebb legyen megszoknia az apróságnak az új környezetét. Ami számunkra egy izgalmas esemény, az bizony a rágcsálónak stresszes is lehet és félelmet is kelthet benne. Bár a hörcsögökkel viszonylag kevés a teendő, azért vannak sajátos igényeik, amikre figyelnünk kell. Ilyen a tágas és jól szellőző ketrec, amelyben biztonságosan, elrejtőzve is lehet aludni, de elegendő eszköz található benne a mozgáshoz és a mentális stimulációhoz is. Emellett pedig ügyelnünk kell a változatos étrendre is.
Amikre már a kezdetekben szükségünk lesz:
- Ketrec
A választott fajta felnőtt méretét figyelembe véve vásároljuk meg a ketrecet. Legyen benne elegendő hely az alváshoz, a mozgáshoz és az evéshez is. A hörcsögök rendkívül energikusak, azért fontos, hogy legyen olyan területük, ahol szaladgálhatnak és játszhatnak. Akár ketrecet, akár terráriumot szeretnénk, ügyeljünk arra, hogy jó legyen a szellőzése, és az is plusz pont, ha könnyen tisztítható.
- Alom
A hörcsögök szeretik befészkelni magukat a sarokba, ehhez pedig elengedhetetlen a jó vastag alomréteg a ketrec alján. Ehhez a legjobb a pormentes, tiszta faforgács, amit javasolt kereskedésből beszerezni, hogy biztosan ne kerüljön szennyezett forgács a hörcsöglakba. Mellé tépkedhetünk be papírzsebkendőt is, hogy még kényelmesebb legyen a fekhely. Az illatosított alom irritálhatja a kisemlős szemét, így azt érdemes mellőznünk.
- Etetőtál és itató
Jó, ha helyet kap a ketrecben egy kerámia tálka, amibe mindig bele tudjuk tenni a friss elemózsiát kedvencünknek. Az etetőből valószínűleg hamar eltűnik majd minden finomság, de ne higgyük, hogy azonnal degeszre ette magát hörcsögünk, valamelyik sarokban elrejtve biztosan megtaláljuk a jelentős részét. Ez egy természetes hörcsögszokás. Itatóként egy golyós itató tökéletes megoldás lehet.
- Étel
A megfelelő étrend segít abban, hogy hörcsögünk egészséges maradhasson. A hörik nagyon szeretik a napraforgómagot, ami hizlal, ezért csak keveset szabad kapniuk belőle, még akkor is, ha azokat tüntetik el először az etetőből. Mindenképp minőségi, kifejezetten hörcsögök számára készült magkeveréket vásároljunk, és azzal etessük rágcsálónkat.
- Búvóhely és játékok
A ketrecbe mindenképp kerüljön bele egy fából készült házikó, vagy például egy kókuszdióhéj, ami búvóhelyként és fogkoptatóként is szolgálhat a kisemlős számára. A hörik szeretik az alagutakat is, akár egy wc papír gurigával is jól el tudnak szórakozni. Továbbá kötelező kellék a mozgásigény kielégítéséhez egy hörcsögkerék. Ez esetben is fontos a méret, hiszen a túl pici kerék hátproblémát okozhat, a túl nagyot pedig nem fogja tudni hajtani háziállatunk.
A kishörcsög eleinte lehet, hogy nem igazán lesz aktív, hiszen meg kell szoknia az új helyét. Ehhez adjunk neki pár napot, és csak azután kezdjünk el közelebbről is megismerkedni vele és kézbe venni.