Hogy idővel egyre ritkábban, majd később egyáltalán ne találkozzunk kutyapisivel a nappali közepén, az elsősorban rajtunk múlik. Hogy sikeresek legyünk, az alábbi sorrendet kell alkalmaznunk: korlátozás, képzés, időzítés, jutalom.

Egy zárt hely kortól függetlenül az egyik legfontosabb része a szobatisztaságra nevelésnek. Alkalmazhatjuk kölyökkutyák esetében is, de azoknál a felnőtt négylábúaknál is, akiknél még előfordul egy-egy „baleset”. Ehhez például egy benti ketrecre lesz szükségünk. Kezdetben hagyjuk szabadon a ketrec alját, ne tegyünk be sem papírt, sem takarót. Ezeket csak szétszedné odabent a kutyus. Mivel a kiskutyák nem piszkítanak oda, ahol alszanak, ezért fontos, hogy akkora legyen a ketrec, hogy az állat le tudjon benne feküdni, valamint meg tudjon fordulni. Ennél nagyobb hely nem lesz megfelelő, különben az egyik sarokban elvégzi majd a dolgát, a másikban pedig álomba szenderül. Ahogy növekedik a kölyök, úgy viszont a ketrec méretét is növelni kell.

Amikor kivisszük az ebet, hogy elvégezhesse a kis-, és a nagy dolgát, akkor tegyünk rá pórázt, és vezessük arra a területre, ahol megteheti azt. Ha minden alkalommal ugyanoda visszük, akkor meg fogja érteni, hogy hová kell mennie és miért.

Használjunk közben parancsszavakat is, és fontos, hogy mindig ugyanazt. Ez lehet például, hogy „menj wc-re” vagy „menj pisilni”, esetleg „menj ki”. Igazából a szóválasztás mindegy, a lényeg, hogy legyünk következetesek és rendszeresen ismételjük őket. A négylábú így fogja majd a folyamathoz társítani a kifejezéseket, és végül póráz nélkül is meg fogja érteni, hogy mi a teendő, ha azt hallja, hogy „menj ki”. Egy idő után kedvencünk ugatással vagy farok csóválással is jelzi majd felénk, hogy megértette mit szeretnénk.

A tréningek során tehát fontos, hogy mindig ugyanazt a kifejezést használjuk, lehetőleg biztató hangnemben. Ha pisilt az eb, akkor kedves hangon dicsérjük meg. Mivel az állatok általában először pisilnek és majd csak utána kakilnak, így a simogatást és a játékkal vagy finomsággal való jutalmazást hagyjuk a végére, mert ha a kettő között kezd el például játszani a kölyök, akkor el is felejti, hogy még lenne nagy dolga is odakint. Figyeljük meg a kutyus szokásait, és mi is alkalmazkodjunk hozzá.

Miután bundás barátunk megtanulta, hogy hol kell könnyítenie magán, elhagyhatjuk a ketrecet, és ezentúl szabadon tartózkodhat a lakásban.

Tudnunk kell, hogy egy kéthónapos kutyust két óránként kell kiengednünk, egy három hónapost három óránként, a négy hónapos ebet pedig körülbelül négy óránként.

Játék, séta és evés közben is figyeljük a jeleket, és vigyük gyorsan ki a kis kedvencet, ha úgy látjuk, hogy épp üríteni szeretne. Ha az állat hirtelen megáll játék közben, nagyon szimatol, kiszalad a szobából vagy egy jellegzetes nézéssel figyel minket, akkor valószínűleg épp készen áll arra, hogy pisiljen vagy kakiljon. Először lehet, hogy nehezen vesszük észre ezeket a jelzéseket, de hamarosan biztosan megtanuljuk, hogy mikor kell kiszaladni kedvencünkkel.

Bármikor előfordulhatnak „balesetek”, de semmi gond, ez még nem a világ vége. Ha rajtakapjuk négylábúnkat, hogy a ketrecben vagy a lakásban könnyít magát, akkor tapsoljunk egyet és szomorúan mondjuk neki, hogy „o-ó”, mert ebből tudja majd, hogy nem jó nekünk, amit csinál. Utána lágy hangon használjuk a már jól bevált szavainkat, és mondjuk neki például, hogy „menj pisilni”. Ezt addig mondogassuk neki, amíg nem követi a parancsot. Ha pedig végzett, akkor ne felejtsük el megdicsérni.

Ha nem vagyunk szemtanúi az esetnek és már csak az eredménnyel találkozunk, akkor már nincs mit tenni, ne szidjuk meg a kutyust, mert abból csak azt fogja tudni, hogy mérgesek vagyunk rá, de azt nem, hogy mit kellett volna csinálnia. Tehát az időzítés a szobatisztaságra nevelésben nagyon fontos.

Tartsuk fejben, hogy ha kiskutyánk soha nem végzi el a szobában a dolgát, akkor soha nem tudjuk rajta kapni és megtanítani neki, hogy az rossz. Balesetek nélkül nem lenne hatékony a tréning.

Forrás: dogtrainingbasics.com