Ahhoz, hogy kutyusunk jól szocializált legyen, ügyelnünk kell arra, hogy ne legyen túl korán elválasztva az anyukájától és a testvéreitől. A 8. hét előtti elkülönítés például nagyon korai, a veszteség mély nyomot hagyhat az aprócska ebben, amelynek negatív hatása később is jelentkezhet nála. A megfelelő szellemi fejlődés szempontjából az is fontos, hogy 15 hetes kora előtt ne hagyjuk magára a kiskutyát.

Amikor a kölyök megérkezik otthonunkba, először szembesül az elválasztással, az új környezettel, és az új családtagokkal. Ezekhez a változásokhoz hozzá kell szoknia. Ez egyszerre lehet számára ijesztő és izgalmas. Az ismeretlen napi rutin, a furcsa zajok, hangok és szagok megterhelőek lehetnek. Ezért az első lépés a bizalomépítés, és ki kell alakulnia egy kötődésnek, még mielőtt egyedül hagynánk háziállatunkat.

Minden kiskutya másképp reagál olyankor, amikor magára marad a szobában vagy a lakásban. Ha szerencsések vagyunk, akkor négylábúnk egyszerűen csak összegömbölyödik a fekhelyén és alszik, amíg haza nem érünk, de persze nem ez a jellemző.

A legtöbb kölyökkutya általában idegessé válik, és ugatásba, nyüszítésbe kezd, amikor rájön, hogy egyedül maradt. Csalódottságát és a stresszt pedig előfordulhat, hogy rosszalkodással vezeti le, és megrongálja a berendezést vagy bepisil. Ezért is fontos, hogy óvatosan, fokozatosan szoktassuk hozzá kedvencünket távollétünkhöz.

A fürdőszobába járás is lehet az első lépés. Így megtanulhatja a kutyus, hogy minden nap nélküle megyünk be egy helyiségbe, de hamarosan újra megjelenünk. Ezáltal hirtelen eltűnésünk nem okoz majd félelmet, hanem természetessé válik. Fontos, hogy mielőtt meglépnénk, ne hívjuk fel magunkra a szőrgombóc figyelmét, hagyjuk például játszani, és próbáljunk meg észrevétlenül távozni. Hasonló legyen a visszatérésünk is, vagyis csináljunk úgy, mintha semmi sem történt volna. Ne búcsúzkodjunk, és ne köszöntsük kedvencünket.

Hasonlóan jó módszer lehet, hogy időnként átmegyünk egy másik szobába. Ezt addig ajánlott gyakorolnunk, amíg a kicsi már nem szalad utánunk, és elfogadja, hogy nem egy szobában tartózkodunk. Ha ez már megy, jöhet a következő lépés: kilépni a bejárati ajtón.

Ha a lakást szeretnénk elhagyni, azt is észrevétlenül kell, hogy tegyük. Csukjuk be az ajtót magunk mögött, álljunk meg, és hallgatózzunk, hogyan reagál kutyusunk. Ha egyből ugatni és nyüszíteni kezd, akkor menjünk vissza, de ne figyeljünk rá. Ez esetben a korábbi gyakorlatokkal kell következetesebben próbálkoznunk. Amennyiben viszont kiskutyánk csendben marad, és nem rosszalkodik, akkor nincs más hátra, mint hogy a távol maradási időt kezdjük el fokozatosan növelni. Eleinte például csak a szemetet vigyük ki, később söpörjünk össze a ház előtt, majd beiktathatunk rövidebb vásárlásokat is.

Ha mindig egy bizonyos időben kell majd egyedül maradnia kedvencünknek, akkor érdemes ahhoz is hozzászoktatni, így tisztában lesz majd azzal, hogy mikor megy el a gazdi, és mikorra várható az érkezése.