Húsvéti meglepetés, több évi felelősség
2016. március 10.
Húsvétkor a csoki- és plüssnyuszik mellett sokan élő tapsifülest is ajándékoznak a gyermekeknek, hiába tiltakoznak ellene a nyúltenyésztők. Mielőtt kisnyulat vásárolnánk gyermekünknek, át kell gondolnunk, tudjuk-e akár 8-10 éven keresztül gondozni az állatot, akkor is, ha a gyermek megunja.
A házi nyulak, mint kedvencek, mostanra szinte teljesen háttérbe szorultak, és a törpenyuszik lettek a népszerűek. Ez a fajta jóval kisebb a házi rokonánál, általában 1-1,5, esetleg 2 kg-osak az egyedek. Sokan azt gondolják, hogy a nyulak igénytelenebbek, így könnyelműen döntenek a vásárlás mellett, pedig ez nem így van. Egy törpenyúllal is sokat kell foglalkozni és nem csak a környezete tisztántartását és az etetést, de az emberrel való kapcsolatot és a játékot is igényli.
Ha gyermekünk mindenáron nyuszit szeretne, gondoljuk át, hogy biztosan belefér anyagilag, hogy tudunk vele naponta több órát foglalkozni, és nyugodt környezetet biztosítani a számára. Fontos tudni, hogy egy élő tapsifüles, bár puha és mókás kinézetű, nem játékszer. A törpenyuszik félénkek, érzékenyek és ha veszélyben érzik magukat vagy rosszul emelik fel őket, akkor bizony rúghatnak, karmolhatnak, haraphatnak – ráadásul meg is sérülhetnek egy óvatlan mozdulat által.
Akár a lakásban, akár egy kinti melléképületben szeretnénk tartani a nyuszit, szükségünk lesz egy legalább 100×50 cm-es ketrecre. A nyulak mozgásigénye nagy, szeretnek ugrabugrálni, szaladgálni, kisebb ketrecben kényelmetlenül éreznék magukat. Ha megfelelő méretű ketrecünk van, akkor is ki kell engedni naponta 1-2 órára a tapsifülest, hogy valóban tudjon szaladgálni egyet. A mozgás fontos egészsége megőrzéséhez. A ketrecbe tegyünk házikót, ahova bebújhat, szénatartót, golyós itatót, és műanyag nyuszi wc-t. A wc-t abba a sarokba helyezzük, amit előzőleg kijelölt magának kedvencünk az ürítésre. Forgácsot és/vagy fapelletet érdemes beleszórnunk. Ezek jól tartják a szagokat és magukba szívják a nedvességet. A nyuszi wc-t 1-2 naponta, a ketrecet legalább hetente 1x takarítsuk.Fontos, hogy a törpenyúl fűevő, tehát fő tápláléka a széna. Friss széna állandóan legyen a nyuszi előtt, mert az segíti az emésztésben és a fogait is koptatja. Emellett jó, ha van egy-két faág is, amit rágcsálhat a nyuszi, vagy beszerezhetünk fogkoptatót.
http://www.fressnapf.hu/multifit_vagott_szena_2_kg/
A széna mellett még minőségi nyúltápra is szükség lesz. Az állat méretétől függően ebből naponta 70-80 grammot kell adni a nyuszinak, lehetőség szerint két részre osztva. Zöldséget és gyümölcsöt csak keveset adjunk nekik, mert hasmenést okozhatnak. A nyulak szervezetére több növény is mérgező, ezeknek mindenképp járjunk utána. Itatóból legalább 250 ml-esre lesz szükség. Friss vizet mindennap biztosítani kell a kisállat számára.
http://www.fressnapf.hu/real-nature-torpenyul-eleseg-500g/
Ha kiengedjük a nyuszit, folyton felügyelnünk kell, hiszen szeretnek rágcsálni, és ezt a bútorok és vezetékek bánhatják. Bár a nyulak taníthatóak, ne várjunk tőlük a kutyákéhoz hasonló engedelmességet. Az ivarérett nyulak általában elkezdenek jelölni, ezért minden olyan terület veszélyben van, ahová fel tud ugrani vagy be tud bújni. Ilyenkor az ivartalanítás javasolt, ami további költségeket von maga után. Szintén szükséges lehet a műtét, ha két tapsifülest szeretnénk együtt tartani – akkor is, ha különböző, és akkor is, ha azonos neműek.
Ha kint tartjuk a törpenyulat, akkor egyedül magányosnak érezheti magát, depressziós lehet, ráadásul egy idő után valószínűleg egyre ritkábban lesz kedvünk kimenni hozzá. Az elhanyagolt nyuszi nem csak szomorúvá, de agresszívvá is válhat, így nagyon fontos, hogy rendszeresen foglalkozzunk vele.
A kinti és benti nyuszikat is oltani kell legalább évente egyszer RHD és Myxomatozis ellen.
Ha húsvétkor törpenyúl mellett döntünk, beszéljük meg tervünket a család minden tagjával, értessük meg a gyerekekkel az állattartás felelősségét, és osszuk fel magunk között az állatka körüli teendőket. A legkisebbek is vállaljanak részt – természetesen korukhoz mérten.
Forrás: rabbit.org / lamaruniversitypress.com