Új vagy még itt? Iratkozz fel hírlevelünkre és megajándékozunk egy 10%-os kuponnal

Generic filters
Exact matches only
Akció kezdete

Ha tudjuk, előzzük meg a bajt, ha már baj van, kezeljük minél hamarabb!

Gyakran előforduló macskabetegségek

2016. január 17.

A cicáknál is vannak olyan fertőző betegségek, amelyeket, ha elkapnak, akkor komolyan megbetegednek. Ha már megbetegedett kedvencünk, akkor azonnal forduljunk vele állatorvoshoz, mert a sok betegség gyógyítható, ha időben felismerjük őket. Bizonyos betegségeket pedig meg is előzhetünk, legyen szó egyes vírusos megbetegedésekről vagy hatékonyan védekezhetünk ellenük, ha rendszeresen kezeljük az állatot, mint például a paraziták által okozott problémák esetében. Más betegségek kialakulását sajnos nem előzhetjük meg, de megfelelő körültekintéssel késleltethetjük az állapotromlást és meghosszabbíthatjuk szeretett kedvencünk életét.

Az egyes vírusok és a baktériumok főként az orrüreget és melléküregeket, garattájékot, légcsövet támadják meg, ezzel felső légúti fertőzést okoznak, más kórokozók pedig a mélyebb légutakat is megtámadják. Léteznek enyhébb és súlyosabb lefolyású légúti megbetegedések. A kórokozók közül súlyos betegséget okoz például a calicivírus és a macskaherpesz. A herpeszvírus súlyosabb estben tüdőgyulladást is okozhat, a calicivírus pedig szájüregi gyulladást, nyelvfekélyt, kötőhártya-gyulladást és egyes esetekben a talppárnákon is kimaródások jelentkeznek. Ahol több oltatlan cica van összezárva, főként menhelyeken, nagyon gyorsan terjed a fertőzés a közös etető- és itatótálakon vagy a légúti váladékokon keresztül a levegőből. A vírusok által legyengített nyálkahártyákon másodlagos baktériumok is megtelepedhetnek, ami tovább súlyosbíthatja a kórképet. Szerencsére calici és herpeszvírus ellen létezik hatékony védelem, hiszen a kombinált oltások tartalmazzák ezek gyengített változatait. Így ha cicánkat rendszeresen oltjuk, ezek a fertőzések elkerülhetők. Ezen vírusos megbetegedések esetén csak tüneti kezelés létezik és sajnos egyes esetekben az állatot nem lehet megmenteni.
A felső légúti fertőzések tünetei közé tartoznak: váladék ürül az orrnyílásokból (átlátszó, vagy akár zöldes, sárgás, törmelékes), orrdugulás, egyes súlyosabb esetekben láz, étvágytalanság, tüsszögés, köhögés. A már megbetegedett cicát különítsük el a többitől, és sürgősen vigyük orvoshoz. Az állatorvos szükség esetén antibiotikumot és nyálkaoldó-köptető hatású gyógyszert ad általában, illetve szükség esetén gyulladáscsökkentő, fájdalom és lázcsillapítót. Fontos ilyenkor a megfelelő mennyiségű folyadék bevitele is. Ha szeretnénk megóvni bársonytalpúnkat az efféle betegségektől, akkor leginkább a lakásban tartsuk, hogy ne érintkezhessen fertőzött macskákkal. Fontos, hogy rendszeresen járjunk vele állatorvoshoz, aki tanácsokkal lát el minket, és ne feledkezzünk meg a kötelező védőoltásokról sem.
Gyakran előfordulnak a cicáknál különböző oktanú fogínygyulladások. A fogínygyulladás korai jelei közé tartoznak a vöröses színű vérbő íny, a rossz lehelet és egyes esetekben az étvágytalanság.
Fogínygyulladást okozhat például a fogkövesség. A fogkövesség, először puha plakkok (lepedék) lerakódásával jár, ami még dörzsöléssel, fogmosással eltávolítható. Később ebbe a plakkba ásványi sók rakódnak le, ilyenkor már fogkőről beszélünk, amit már csak megfelelő eszközzel lehet eltávolítani. A fogkövek állandó gyulladást tartanak fenn, ami kihat a szervezet egészére, ezért is nagyon fontos a megfelelő szájhigiénia fenntartása kedvenceinknél. Az általános hatásokon túl a fogkövesség hosszabb távon a fogak kilazulásához, elvesztéséhez vezet. A fogkövességet legjobb megelőzni. Ennek leghatékonyabb módja az, ha rendszeresen mossuk cicánk fogát, speciálisan cicák számára gyártott és ízesített fogkrémmel. Ez általában csak akkor működik, ha már kölyökkortól kezdve hozzászoktatjuk a cicát ehhez. Ha a fogmosás nem megy, akkor léteznek enzim tartalmú paszták, ételbe keverhető porok, amelyek némi segítséget nyújthatnak. Vannak olyan tápok is, amelyek speciális összetételük és a szemcsék alakja miatt segítenek a fogkövesség kialakulásának megelőzésében. Ha a cica már fogköves, akkor vigyük orvoshoz, ahol bódításban depurátorral (magas frekvencián rezgő készülék) eltávolítják a fogköveket. Egyes esetekben szükség van antibiotikum alkalmazására is és nagyon hasznosak a szájhigiéniás gyulladáscsökkentő oldatok, gélek is.
Fogínygyulladást okozhat még a sajnos egyre gyakrabban előforduló betegség, a macskák odontoclast- sejtes fogfelszívódása (FORL). Ilyenkor, máig még tisztázatlan okból a fogakban normál állapotban is jelen lévő sejtek elkezdik bontani a fogakat. A betegség hosszú távon a fogak elvesztéséhez vezet és fájdalmakkal jár. A cica érintett fogai érzékenyek, fájdalmas az evés, rágás, ezért ezeket a fogakat el kell távolítani. Röntgen képen már korai stádiumban láthatóak a fog anyagának felszívódásai. Jelenleg az immunrendszer támogatásán, a száj folyamatos karbantartásán és az érintett, fájdalmas fogak eltávolításán túl még nem sok lehetőség kínálkozik a gyógyításra. A lényeg, hogy biztosítsuk a fájdalommentességet.
Súlyos fogínygyulladást okozhatnak még vírusos betegségek is, mint például a macska-AIDS (FIV).
Sajnos még a lakásban tartott cicáknál is előfordulhat, hogy férgesek lesznek, hiszen a féregpetéket akár cipőtalpon is felvihetjük. Az egyik legelterjedtebb parazita az orsóféreg, mely a macska szervezetébe kerülhet fertőzött zsákmányállatokon vagy petékkel szennyeződött talajjal való érintkezés következményeként, de akár már az anyatejből is fertőződhetnek a kölykök. Az orsóféreglárvák a véráramban és a szervekben vándorolnak, a kifejlett férgek a cica vékonybelében vannak. Ha a macska székletében vagy hányásában spagetti tészta kinézetű, hosszabb darabokat találunk, akkor bizony orsóférgekre bukkantunk. A férgesség lehet teljesen tünetmentes, de okozhatnak klinikai tüneteket is. Férgességre utalhat a felpuffadt, nyomásérzékeny has, csapzott szőrzet, étvágytalanság, hányás, hasmenés, nyálkás bélsár aceton szagú lehelet, fogyás, kölyköknél vérszegénység. Ha a férgek túlságosan elszaporodnak, az egy kölyökcicára nézve végzetes is lehet, de a felnőtt szervezetet is megviseli. Nagyon fontos tudni, hogy a férgesség nem jár feltétlenül a férgek ürülésével, tehát az, hogy nem látjuk őket, nem ok arra, hogy ne kezeljük rendszeresen féreghajtóval az állatot. A kölyökmacskák első féreghajtása 4 hetes korban esedékes és újabb kezelés szükséges 6, 8, 10 és 12 hetes korban is, majd legalább 3 havonta. Fontos tudni, hogy orsóférgekkel az ember is fertőződhet. Emberben nem alakulnak ki kifejlett férgek, „csak” a szervekben vándorolhatnak lárvák. Legnagyobb veszélynek a gyerekek vannak kitéve, mivel ők sok mindent a szájukba vesznek, így a szervekben vándorló lárvák leggyakrabban 1-4 éves gyermekekben fordulnak elő. A zsigerekben vándorló lárvák ha nagyobb számban vannak jelen, akkor annak megfelelő tüneteket okoznak, hogy mely szervben találhatóak. Okozhatnak például bőrkiütéseket, központi idegrendszeri tüneteket, köhögést, májmegnagyobbodást, lépmegnagyobbodást és lázat is. Az ember nem közvetlenül az állatoktól fertőződik, mivel a petékből, amelyek az állat bélsarával ürülnek, csak 1-3 hét alatt a környezetben alakulnak ki a fertőzőképes lárvák. Az ember a fertőzött állat ürülékével szennyezett földtől, homoktól, élelmiszertől fertőződik általában. Ezért nagyon fontos a higiénia, vagyis az alapos kézmosás a kertből frissen szedett, földdel szennyezett termények alapos lemosása. Nagyon fontos lenne továbbá a játszótéri és kerti homokozók letakarása is, hogy ne azokba ürítsenek a macskák.
Különböző galandféregfajokkal is megfertőződnek a cicák. Az egyik faj, az uborkamagképű galandféreg például bolhák közvetítésével úgy kerülhet a macska szervezetébe, ha elfogyaszt egy olyan példányt, amelyben galandféregpete található. Ezért nagyon fontos, hogy amennyiben a cicánk bolhás lesz, akkor a bolha ellen hatékony készítmény mellé mindig adjunk féreghajtót is. Ha egy minitigris megfertőződik, akkor lefogyhat, és enyhe hasmenése lehet, de a fertőzés lehet teljesen tünetmentes is. Ha rizsszemekhez vagy uborkamaghoz hasonló alakú fehéres dolgokat látunk kedvencünk végbélnyílása körül, és a székletében, akkor biztosan férges lett. Ezekre a férgekre jellemző, hogy a fertőzőképes ízeik aktívan vándorolnak, és kijutnak a végbélnyílás környékére. Forduljunk állatorvoshoz, mert gyógyszeres kezelésre lesz szükség. Tisztasággal, bolhairtással és a cica bent tartásával óvhatjuk meg kedvencünket az efféle férgektől. Fontos tudni, hogy akárcsak az orsóférgesség, az uborkamagképű galandféreg fertőzés is zoonózis, vagyis olyan fertőzés, amit az ember az állatoktól megkaphat. Ebben az esetben is a gyerekek a legveszélyeztetettebbek. Ezt a parazitát az állatokkal való közvetlen érintkezés során kaphatja el az ember, úgy, hogy a cica (vagy kutya) simogatása során az állat által szétrágott bolhák maradványai az ember kezéről a szájába kerülnek. Ez a féregfaj megtelepszik az ember bélcsatornájában is és ott gyomor és bélrendszeri tüneteket, illetve a toxikus anyagok felszívódása miatt kisgyerekekben enyhe idegrendszeri tüneteket is okozhatnak.
A cicáknál sajnos gyakran előfordulnak vesebetegségek. Létezik heveny (akut) és idült (krónikus) veseelégtelenség. A heveny veseelégtelenség hirtelen kialakuló, látványos, gyors állapotromlással jár, ami különböző okok következményeként alakulhat ki. Akut veseelelégtelenséget okozhatnak például mérgezések, így a fagyálló elfogyasztása is. Nagyon figyeljünk, hogy az állat semmiképpen ne juthasson hozzá, ehhez az édes ízű, csábító, de annál veszélyesebb folyadékhoz. Ha ezt a mérgezést nem kezelik már a kezdeti stádiumban, amikor a cica még csak úgy viselkedik, mintha részeg lenne (dülöngél, nyálzik, hány) akkor a későbbiekben már nincsen sok esély az állat megmentésére. A későbbiekben görcsrohamok, nagyfokú elesettség jellemzik a mérgezést.
A vesék életfontosságú szervek, a kiválasztó szervrendszer részei, feladatuk az anyagcsere során képződött egyes vízoldékony végtermékek kiválasztása, fontos szerepük van a só víz háztartás szabályozásában, de szerepük van a vérnyomás szabályozásában a vörös vértest termelésben és a kalcium anyagcsere szabályozásában is. A kor előrehaladtával sajnos gyakran előfordul, hogy a vesék lassan, fokozatosan károsodnak, így előfordulhat, hogy évekig nem mutatja betegség jelét a cica. Ez azért lehetséges, mert általában minden szerv túlbiztosított, vagyis ha el is veszítik kapacitásuk egy részét, átlagos terhelés és életmód mellett még hosszabb ideig tünetmentes állapotot tarthatnak fent. Ezért nagyon fontosak a szűrővizsgálatok, mert a vérparaméterek már akkor jelzik a funkcióvesztést, amikor az állat még látszólag egészséges. Ilyenkor még a megfelelő diétával és táplálékkiegészítőkkel jelentősen megnövelhetjük a tünetmentes időszakot és meghosszabbíthatjuk kedvencünk életét.

 

http://www.fressnapf.hu/petbalance-medica-vesekimelo-dietas-cicaeledel-csirke-100g/

 

Amikor már megjelennek a tünetek, akkor már jelentős mértékű funkcióvesztés áll fent és ugyan rendszeres kezelésekkel és diétával még akkor is sokat tehetünk, de a teljesen tünetmentes állapot már valószínűleg nem fog visszatérni. A krónikus veseelégtelenség jellemző tüneti közé tartoznak a sok víz ivás, sok pisilés, fogyás, kiszáradás (ráncba emelt bőr nem simul el azonnal), rossz lehelet, nyálzás (szájüregben fekélyek), kiszáradás következtében kialakuló székrekedés, súlyos esetben idegrendszeri tünetek. Infúziós kezeléssel, gyógyszerekkel diétás táplálással lehet javítani a megbetegedett négylábú állapotán.

 

Macskáknál elég gyakran előfordulnak még az alsó húgyúti megbetegedések is. Ilyenkor a macska vizeletürítése fájdalmas, görcsös, erőlködő. Sokszor próbálkozik, de csak kis mennyiségű, sokszor véres vizelet ürül, de az is előfordulhat, hogy képtelen a pisilésre és csak erőlködik. Ennek hátterében sok esetben húgykövek állnak, amelyeknek több típusa ismert, ezért ilyen esetben feltétlenül szükség van egy vizeletvizsgálatra, kőtipizálásra. Csak a kő típusának ismeretében lehet beállítani a vizelet megfelelő ph értékét és csak így lehetséges a megfelelő diétás táp kiválasztása. Ezek nélkül a cica állapota nem fog javulni, sajnos a diétát általában a cica élete végéig alkalmazni kell. A kezelés általában infúzió bekötéséből fájdalomcsillapító alkalmazásából, szükség esetén antibiotikumok beadásából áll. Ha a cica nem tud pisilni, akkor az állatorvos katéter behelyezésével megszűnteti az elzáródást. A katétert általában néhány napig bent is kell tartani. Előfordulhat kandúrok esetében, hogy műtéti megoldással tágítják a húgycsövet, ha az elzáródás nem megszüntethető, vagy állandóan visszatér. Az is előfordul, hogy a macska vizeletében nincsenek kristályok sem baktériumok és a cica mégis véreset pisil és fájdalmai vannak. Ilyenkor az ismeretlen oktanú hólyaggyulladás (FIC) áll fent, amit a stresszel hoznak összefüggésbe. Ilyenkor nincs szükség antibiotikumra, elegendő a fájdalomcsillapító és el kell gondolkodni, hogy mi okozhat problémát az állatnak. nagyon fontos a sok búvóhely kihelyezése és alkalmazhatunk enyhe nyugtató hatású készítményeket is. Minden macska esetében, amelyik alsó húgyúti problémákkal küzd, elengedhetetlenül fontos a megfelelő folyadékbevitel.
Forrás: animalplanet.com

Nem akarsz lemaradni legújabb cikkjeinkről?

Iratkozz fel!

További tartalmak

Mikor érdemes gluténmentes eledelt választani kedvenceink számára?

Mikor érdemes gluténmentes eledelt választani kedvenceink számára?

Hogyan segíti cicád tápláléka az emésztését?

Hogyan segíti cicád tápláléka az emésztését?

Étvágytalan a cicád? – Segítünk!

Étvágytalan a cicád? – Segítünk!

Értesülj elsőként az akcióinkról!

Értesülj elsőként akcióinkról!

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy megajándékozhassunk
egy 10% kedvezményre* jogosító webshop kuponnal


A jelölő négyzet bejelölésével hozzájárulok, hogy Fressnapf-Hungária Állateledel és Felszerelés Nagy-és Kiskereskedelmi Kft, a megadott személyes adataimat az Adatvédelmi Tájékoztatóban meghatározottak szerint reklám küldése és a nyereményjátékban való részvételi lehetőség biztosítása céljából kezelje. A hozzájárulásom bármikor visszavonható.

Az ajánlat kizárólag az újonnan regisztrált (hírlevélre feliratkozott) résztvevő személyek számára elérhető. A 10% kedvezményre jogosító online kupon kizárólag a regisztráció 2 lépése során kért összes személyes adat megadása esetén (teljes profil kitöltése) érvényes, egyszeri kedvezményre jogosít, ami a kupont tartalmazó elektronikus levél küldésétől számított 4 héten belül használható fel. A webshop kuponkód érvényességnek meghosszabbítására nincs lehetőség, az más személyre át nem ruházható és kizárólag a fressnapf.hu webáruházban történő vásárlás esetén érvényesíthető. A kedvezmény nem vonatkozik a leárazott termékekre, más ajánlattal nem összevonható. Az e-mail cím elírásából vagy érvénytelen e-mail cím megadásából származó kellemetlenségekért nem áll módunkban felelősséget vállalni. Amennyiben az akcióban résztvevő személy a webshop rendelés leadása után mutatja be a kedvezmény kódot, nem lesz jogosult annak felhasználására. Az akció nem tartalmazza (nem csökkenti) a lehetséges szállítási költségeket, amelyek kifizetéséért az akcióban résztvevő személyek felelősek. Az adatkezeléssel kapcsolatos bővebb információért kérjük, látogasson el a fressnapf.hu/adatkezelesi-tajekoztato oldalra.