Fajtakalauz: kalitkatippek szárnyasoknak
2016. december 21.
Ha a madarakat mesterséges körülmények között tartjuk, kulcsfontosságú szerepet játszik a kalitka. Ha szeretnénk kiválasztani a tökéletes szárnyas-lakot, mindenképpen az adott fajta megismerésére kell törekedni, hogy olyan otthont tudjunk teremteni, amely megfelel madarunk speciális igényeinek.
Se túl magasan, se túl alacsonyan: a legjobb, ha mellmagasságban helyezzük el a ketrecet, egy olyan ponton a lakásban, ahonnan gyakran láthat minket. A legtöbb fajta ugyanis szereti a figyelmet, és nagyon magányosan érezné magát egy használaton kívüli szobában. Ha a kalitkát a helyiség közepére rakjuk, azzal szorongást, félelmet okozunk a madárnak, mert azt fogja érezni, hogy nincs hová elrejtőznie a veszélyek elől. A ketrec egyik oldalát ezért jó falhoz állítanunk, így megteremthetjük számukra a biztonságérzetet. Tiltott szobának számít még a konyha is, ahol a nyílt lángok, gépek és gőzök életveszélyesek lehetnek az énekesünkre, nem beszélve az olyan mérgező vegyi anyagokról, mint a teflon. Ugyanilyen kockázatos a fürdőszoba, ahol a nagy hőingadozások mellett a hajsprék is nagy bajokat okozhatnak.
Milyen az ideális kalitka?
Tartsunk akármilyen fajtát, a lehető legtágasabb kalitkát szerezzük be nekik, a megfelelő nagyságú szabad tér feltétlenül szükséges a testi és lelki egészséghez. A kistermetűeknek röpkalitka ajánlott, amiben repülhetnek ide-oda, a nagyobb madaraknak pedig elegendő helyet kell biztosítanunk a játszáshoz, szárnytornáztatáshoz. A hosszú farkú fajoknak, mint például az indiai gyűrűs nyakú törpepapagáj vagy az arapapagáj, magas kalitkára van szükségük, hogy a hosszú tolluk kényelmesen elférjen. Ne feledjük, kör alapú kalitkában gerinces állatot tartani törvénysértés. Vegyük figyelembe, hogy a madarak inkább vízszintes irányban repülnek, ezért számukra sokkal megfelelőbb, ha a kalitka hosszúsága legalább harmadával meghaladja a magasságát, formája téglatest. Vigyázzunk a műanyag borítású és a festett rácsokkal, mert némelyik papagáj szereti elrágcsálni a borítást és ez betegséget okozhat. Ellenőrizzük, hogy a rácsok távolsága elég keskeny legyen ahhoz, hogy a madár feje ne szorulhasson be, de elég széles ahhoz, hogy a lábával könnyedén ráfoghasson. Fontos arra is ügyelni, hogy az ugrálók a madárnak megfelelő vastagságúak legyenek, mert egy túl vékony rúdon görcsösen kell kapaszkodni, illetve nem éri át a karma, így az nem kopik. Az aljzat magevőknél folyami homok (sóder), rovar- és gyümölcsevőknél föld, tőzeg, esetleg műanyag szivacslap legyen. Mindig álljon rendelkezésükre porrá tört, kifőzött tojáshéj.
Az ülőrudakat úgy kell elhelyezni, hogy azokról a madarak ne tudják táplálékukat, ivóvizüket bepiszkítani.
A különböző fajok különböző helyszükséglettel bírnak:
kakadu: 6x2x2 m volier; 100 x 60 x 160 cm-es volier, ha szabadon élhet a lakásba
papagáj: 1x1x1 m kalitka; 100 cm-es röpde, 4:2:3 arányú felépítéssel
arapapagáj: 2x1x2 m röpde
kanári 50x50x30 cm kalitka
Tisztaság fél egészség: tollas barátainknál is!
A maradak sokat piszkolnak, főként a vedlés periódusában.
Naponta egyszer: mossuk ki az etető- és itatótálat forró vízzel, az ürüléket és az élelmiszer-hulladékot távolítsuk el a kalitka aljából.
Hetente kétszer: Teljesen cseréljük ki a homokot.
Hetente egyszer: Forró vízzel zuhanyozzuk le a tálcát és a rácsot, áztassuk be az ülőrudakat és a játékokat forró vízbe.
Erős szennyeződés esetén: Cseréljük ki a kalitka minden tartozékát. Ha valamelyik madár megbetegszik: minden madarat egyszerre vigyünk el állatorvoshoz, mert a látszólag egsézséges madár is beteg lehet. Fertőtlenítsük a kalitkát és cseréljük ki minden tartozékát.
Húsz perc áztatás tisztítószeres vatta segítségével elegendő. A legjobb, ha még a cementesedés előtt kitakarítjuk, de ha már nem tudtuk megelőzni, használjunk valamilyen kifejezetten erre a célra gyártott, speciális tisztító-, illetve fertőtlenítőszert. Az ételecet (citromsav) és a víz keverékével könnyű a rozsdamentes acél rácsokat fényesen és tisztán tartani.
haziallat.hu, papagajmagazin.hu