Új vagy még itt? Iratkozz fel hírlevelünkre és megajándékozunk egy 10%-os kuponnal

Generic filters
Exact matches only
Akció kezdete

Csodapalota csőrösöknek – hogyan rendezzük be a kalitkát

2017. szeptember 25.

Sokkal nehezebb a dolga annak, aki egy madár nevelgetésére, gondozására adja a fejét, hiszen jóval kevesebb mértékben áll rendelkezésre az alapvető tudás, mint ha cicust vagy kutyust fogadna be az ember. Tollas barátaink igényei még megfejthetetlenebbnek tűnnek bundás kedvenceinkénél, éppen ezért sok mindenki megtorpan már az elején: mégis, mi kerüljön a kalitkába, amelytől a madár jól fogja érezni magát? Cikkünkben összeszedtünk néhány hasznos tanácsot kezdő madártulajdonosoknak a kalitka kialakításáról.

Először is szükség lesz egy olyan kalitkára, amelyben csőrös kedvencünk kényelmesen elfér. Ez azt jelenti, hogy legyen legalább olyan széles, hogy madarunk akadálymentesen ki tudja tárni a szárnyait, és még úgy is bőven legyen hely a szárnyak és a kalitka rácsai között. A kalitkán legyen legalább kettő akkora ajtó, amelyen az állat kényelmesen ki-, a mi kezünk pedig kényelmesen befér.  Amennyiben nem megfelelőek a körülmények ahhoz, hogy legalább naponta egyszer szabadon röptethessük a lakásban, az ajánlott minimális kalitkaméretnek legalább a kétszeresére lesz szükség. Ezek az adatok mindig egyedül tartott madárra értendők persze, kettő esetén a lehetőségekhez mérten inkább az ajánlott méret háromszorosa javasolt. Igazából csak minimális kalitkaméretek adhatók meg, mert egy kalitka soha nem lehet túl nagy . A legideálisabb a nem rozsdásodó fém kalitka, amelynél praktikus megoldás, ha az alját le tudjuk csatolni, vagy fiókként kihúzni: rengeteg időt és felesleges köröket spórolhatunk meg, amikor takarításra kerül a sor! A kalitka alját madárfajtól függően homokkal, sóderral terítsük be.

http://www.fressnapf.hu/more-for-birds-voliere-australia-madarkalitka-150x60x100cm/

http://www.fressnapf.hu/multifit-madarhomok-25kg/

A következő lépés az alapvető felszerelések beszerzése: elsősorban mindenképpen szükség lesz egy etetőre és egy itatóra.

http://www.fressnapf.hu/anione-madaritato-130-ml/

Ezeknél többféle választási lehetőségünk is van, a hagyományos és a fiókos etető- és itatótálak mellett van billenős etető is, amelyhez nem kell benyúlnunk a kalitkába, hogy feltöltsük. A legfontosabb, hogy ezek könnyen tisztítható, sima felületű edények legyenek, és biztosan tudjuk rögzíteni őket, hogy kis barátunk ne tudja elmozdítani a helyéről.
A legtöbb csőrös nagyon szereti a fürdőzést, főleg a meleg nyári napokon. Ha a mi madarunkra is jellemző ez, szerezzünk be neki egy, a kalitkába betehető, vagy felakasztható fürdető edényt! Fontos, hogy a fürdőmedencében sekély legyen a víz, akkora, hogy a madár kényelmesen totyoghasson benne anélkül, hogy a fulladás veszélye fennállna.

A második legfontosabb dolog az ülőrudak kiválasztása és elhelyezése. A választásnál figyeljünk arra, hogy az ülőrudaknak lehetőség szerint természetes fa anyaga legyen, mely több szempontból is nagyon fontos, hiszen a műanyag ülőrúd nem koptatja olyan hatékonyan kis barátaink karmait, ráadásul be is pállhat a lábuk a műanyag rúdon álldogálástól! Ha több ülőrudat is elhelyezünk a kalitkában, figyeljünk oda, hogy ne fedjék egymást, így tollas kis barátunk nem fogja tudni lepiszkítani ülőalkalmatosságait – továbbá az sem elhanyagolható szempont, hogy nem szabad akadálypályát csinálni a madárlakból, szóval csak óvatosan, nehogy túlzsúfoljuk a kalitkát!

Végül, de nem utolsósorban, ha papagájt tartunk, akkor gondoskodnunk kell játékokról is kedvencünknek. A legnépszerűbbek közé tartoznak a függő köteles létrák, hinták.  Amelyet lehet dobálni, magukkal hurcolni, vagy éppen függeszkedik, csörög, zörög – minden jöhet, ám figyeljünk arra, hogy a gyöngyök és csengők mérete, a játék anyaga, lakkozása mind nagyon fontos szempont tollas barátunk egészsége érdekében, tehát csak biztonságos, kifejezetten madaraknak készült játékokat tegyünk a kalitkába!
Folyamatosan figyeljük szárnyasunk viselkedését, ugyanis időbe telhet kitapasztalni, hogy milyen játékokat kedvel és mi az, amely nem igazán nyerte el a tetszését.

http://www.fressnapf.hu/fitfun-hinta-madarnak-fa-szines-s-25cm/

Habár a kalitkát túlzsúfolni sem szabad, de a játékokról semmiképpen ne feledkezzünk el! Ugyanis főként egyedül tartott madarunk, ha unatkozik, könnyen depresszióssá válhat, és ilyenkor akár fizikailag is kárt tehet magában. Gondoskodjunk hát számára megfelelő szórakozásról és változatos eszközökről, melyekkel elütheti az idejét! A számára vonzó, csörgő, zörgő, csillogó tárgyakkal való játék aktívabbá teszi őt fizikailag és szellemileg is, valamint oldja a kalitka ingerszegénységét. A megfelelő méretű, jól elhelyezett kalitka és a változatos játékok, eszközök egy jó alapot adnak, hogy csőrös barátunknak aktív és boldog élete legyen nálunk.  A tárgyak azonban nem helyettesíthetik a társakat. A madarak többsége társas lény és sokkal boldogabbak, ha fajtársaikkal együtt tartjuk őket, hiszen mi emberek nem lehetünk velük a nap minden percében.

forrás: haziallat.hu ; diszmadartenyesztok.fw.hu

Nem akarsz lemaradni legújabb cikkjeinkről?

Iratkozz fel!

További tartalmak

Madáretetők karbantartása – mire érdemes figyelni?

Madáretetők karbantartása – mire érdemes figyelni?

Így készíthetsz könnyedén madárfürdetőt!

Így készíthetsz könnyedén madárfürdetőt!

Tavaszi kalitka frissítés – mivel lephetjük meg tollas cimboránkat?

Tavaszi kalitka frissítés – mivel lephetjük meg tollas cimboránkat?

Értesülj elsőként az akcióinkról!

Értesülj elsőként akcióinkról!

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy megajándékozhassunk
egy 10% kedvezményre* jogosító webshop kuponnal


A jelölő négyzet bejelölésével hozzájárulok, hogy Fressnapf-Hungária Állateledel és Felszerelés Nagy-és Kiskereskedelmi Kft, a megadott személyes adataimat az Adatvédelmi Tájékoztatóban meghatározottak szerint reklám küldése és a nyereményjátékban való részvételi lehetőség biztosítása céljából kezelje. A hozzájárulásom bármikor visszavonható.

Az ajánlat kizárólag az újonnan regisztrált (hírlevélre feliratkozott) résztvevő személyek számára elérhető. A 10% kedvezményre jogosító online kupon kizárólag a regisztráció 2 lépése során kért összes személyes adat megadása esetén (teljes profil kitöltése) érvényes, egyszeri kedvezményre jogosít, ami a kupont tartalmazó elektronikus levél küldésétől számított 4 héten belül használható fel. A webshop kuponkód érvényességnek meghosszabbítására nincs lehetőség, az más személyre át nem ruházható és kizárólag a fressnapf.hu webáruházban történő vásárlás esetén érvényesíthető. A kedvezmény nem vonatkozik a leárazott termékekre, más ajánlattal nem összevonható. Az e-mail cím elírásából vagy érvénytelen e-mail cím megadásából származó kellemetlenségekért nem áll módunkban felelősséget vállalni. Amennyiben az akcióban résztvevő személy a webshop rendelés leadása után mutatja be a kedvezmény kódot, nem lesz jogosult annak felhasználására. Az akció nem tartalmazza (nem csökkenti) a lehetséges szállítási költségeket, amelyek kifizetéséért az akcióban résztvevő személyek felelősek. Az adatkezeléssel kapcsolatos bővebb információért kérjük, látogasson el a fressnapf.hu/adatkezelesi-tajekoztato oldalra.