Apró sárkányok és más gyerekbarát hüllők
2017. május 03.
Ha gyermekünket szeretnénk meglepni egy háziállattal, akkor nyugodtan gondolkodhatunk hüllőben és kétéltűben is. Némelyik tartása elég bonyolult, de léteznek olyan példányok is, amelyek teljesen megfelelnek a gyerekek mellé. Különösen akkor lehet jó választás egy hüllő, ha például a család valamelyik tagja allergiás a szőrre vagy a tollra.
A szülői felügyelet, mint minden más kisállat esetében, a hüllők vagy kétéltűek gondozásakor is elengedhetetlen.
Az egyik sárkány, amely nevelgetése egy kis túlzással gyerekjátéknak mondható, a szakállas agáma. Szakálla sárgásbarnás, narancsos vagy akár piros színű is lehet. Ha dühös vagy feszült, akkor ezt a szakállnak nevezett bőr részt a nyaka alatt képes felfújni is. A nevét is erről a jellegzetességéről kapta. Az állat 35-55 cm nagyságúra is megnőhet, így mindenképp ennek megfelelő méretű helyet kell biztosítani a számára. Mivel akár 7-10 évig is élhet egy agáma, így egy hosszú barátságra kell felkészülnünk.
A szakállas sárkánynak először a terráriumot érdemes kiválasztanunk, majd pedig annak berendezését. Mivel a hüllőknek szükségük van hideg és meleg területre is, így az UV izzó mellett a melegítő izzó is elengedhetetlen. A terrárium aljára speciális, hüllőknek szánt homokot javasolt szórni, és néhány ág, illetve búvóhely is sokat jelent, ha azt szeretnénk, hogy hidegvérű kedvencünk igazán jól érezze magát.
Az agámák első sorban élő tücsköket és lisztkukacot szeretnek fogyasztani, de bátran kínálhatjuk őket apróra vágott zöldségekkel, például káposztával, spenóttal, tökkel, cukkinivel, édesburgonyával vagy sárgarépával. Havonta kétszer pedig rá kell hintenünk az élelmükre egy kis multivitamin- vagy kalciumport is. Ha gyakran foglalkozunk hüllőnkkel, akkor nagyon barátságos és kezes háziállat válik belőle.
A leopárd gekkó, amely foltos mintázatáról kapta a nevét, szintén jó választás lehet. A kifejlett példány mérete mindössze 15-22 cm. Terráriumából ne felejtsük ki a köveket, mert a gekkók nagyon szeretnek mászni rajtuk, valamint egy kis mini medence is szükséges, amiben időnként meg tud majd mártózni. A hideg-meleg hőmérsékleten túl egy gekkó esetében a páratartalomra is ügyelnünk kell.
A leopárd gekkót hasonlóan kell etetni, mint az agámát. Vagyis az élő tücskök, kukacok és rovarok, valamint a kalciumpor ez esetben is létfontosságúak. Egy nagyobb hüllő akár fagyasztott (és kiolvasztott) kisegeret is szívesen elfogyaszt. A leopárd gekkó könnyen kezelhető és nagyon barátságos, ezért minden szempontból alkalmas a család első hüllője szerepre.
Ha a gyerkőc a gyíkfélék helyett inkább kígyóra vágyik, akkor ez a kívánsága sem teljesíthetetlen. A kukorica kígyó vagy más néven gabonasikló narancsos, esetleg pirosas barna színű lehet. A családok nagy kedvence, mert könnyen kezelhető és akár húsz évig is eléldegél megfelelő gondoskodás mellett. Ez a csúszómászó elég nagy ahhoz, hogy ne legyen túl törékeny, viszont nem olyan nagy, hogy félelmet keltsen környezetében. Körülbelül 60-140 cm-re nő meg. A terráriumban szüksége lesz faágakra, valamint egy dobozra is, ahol elbújhat. Ahogy a többi hüllő esetében, a kígyó számára is biztosítanunk kell az izzók segítségével hideg és meleg területet egyaránt, valamint a páratartalomra is figyelnünk kell. A terrárium aljára a faforgács helyett ideálisabb döntés, ha papírcsíkokat szórunk be.
A gabonasiklót friss (de elpusztult) vagy fagyasztott és felolvasztott egérrel kell táplálnunk. Élő rágcsálót nem javasolt adni hüllőnknek, mert megharaphatja a kígyót, és ezzel fertőzést okozhat. A bébi siklót kezdetben 5-7 naponta szükséges etetni, és amikor nagyobb lesz, akkor már csak 7-10 naponta. Sekély víz mindig legyen elérhető számára, hogy könnyebb legyen a vedlés.
Legnagyobb odafigyelésünk ellenére is előfordulhat, hogy hidegvérű háziállatunk megbetegszik. Ilyenkor igyekezzünk olyan állatorvoshoz fordulni, aki kifejezetten hüllőkre szakosodott, hogy biztosan megfelelő segítséget kapjunk.
Forrás: petmd.com