Apró állatok első napjai
2015. január 14.
A különböző nemű állatokat tartó kisemlősgazdik időről időre apró „meglepetéseket” találhatnak kedvenceik ketrecében. Ha szeretnénk megtartani a csöppnyi állatokat, nem árt, ha időben előkészítjük nekik a terepet, még mielőtt szüleik veszélybe sodornák őket.
Az állatvilág csodálatos, ám olykor kegyetlennek tűnhet. Például, amikor a kisemlősök felfalják saját utódaikat. Noha ezért nem haragudhatunk rájuk, hiszen ösztönösen cselekednek, ennek nem feltétlenül kell megtörténnie. Ha szeretnénk, hogy több hörcsög, egér, patkány, tengerimalac, nyuszi vagy más állat vegyen körül bennünket, szerezzünk be az apró jövevények számára minden szükséges felszerelést, és tájékozódjunk a picik ellátásával kapcsolatban. A kisemlősök rendkívül szaporák, csak olyankor engedjük, hogy kölykök szülessenek, ha megfelelő helyet tudunk találni számukra. Az egzotikus állatokra specializálódott állatorvosok egészen apró állatok ivartalanítását is elvégzik, ezért ha már nem akarunk több kölyköt és ellenkező nemű állatainkat sem akarjuk elválasztani egymástól, akkor érdemes ezt fontolóra venni. Nagyon fontos, hogy a szoptató nősténynek nagyon jó minőségű táplálékra van szüksége, és nagyon fontos az is, hogy az állatnak korlátlan mennyiségben rendelkezésére álljon az ivóvíz.
http://www.fressnapf.hu/real-nature-torpenyul-eleseg-15kg/
http://www.fressnapf.hu/kisallat_itato_buborekos_250_ml/
Dajka
Bizonyos helyzetekben jól jöhet, ha segítségül tudunk hívni egy-egy dajkát a csöppségek ellátására, például, ha anyjuk elpusztul, vagy más okból nem tudja táplálni a kicsinyeit. Ha van olyan, a picikével azonos fajú nőstény állatunk, aki nemrég ellett, és körülbelül azonos korú utódai vannak, akkor megpróbálkozhatunk a dajkásítással. Ilyenkor egy kis időre érdemes eltávolítani a nőstényt, ebben az időben a saját kölykök közé helyezni az idegen kölyköket. Egy kis idő után az idegen kölykök is átveszik az alom szagát. Ha szerencsénk van, akkor a nőstény nem fogja észrevenni a turpisságot, és sajátjaként fog gondoskodni a kölykökről, amivel akár az életüket is megmentheti. Minél fiatalabbak a kölykök, annál nagyobb esélye van a sikeres dajkásításnak. Az első időszakban maradjunk a közelben, hogy meggyőződjünk róla, hogy az anya elfogadta a kicsiket, és ha nem, akkor időben közbe tudjunk lépni. Lehetőleg olyan nőstényhez tegyük a kölyköket, amelyiknek nincsen sok saját csemetéje.
Hozzátáplálás
A kisállatoknak gyakran lehet szüksége plusz táplálékra. Akkor is, ha dajkájuk próbálja ellátni őket, a több kölyöknek sajnos egy ideig nem lesz elegendő a teje. Ilyenkor segítenünk kell, nehogy valamelyik csöppség éhes maradjon. Az etetést mindig úgy kell megoldanunk, hogy az anyát/dajkát elvisszük az utódoktól, egészen addig, amíg minden pocak biztosan jóllakott. A tápláláshoz a kölykök méretétől függően fecskendőt vagy apró cumisüveget is használhatunk. Legalább naponta ellenőrizzük, hogy az apróságok megfelelő ütemben nődögélnek-e, mert ha valamelyikük kisebb marad, akkor kiemelt figyelmet kell fordítanunk az etetésére. A növekedés ellenőrzésére használjunk érzékeny digitális mérleget. Jelöljük meg a kölyköket és írjuk a gyarapodásukat, így biztosan kiderül, ha valamelyik kölyökkel probléma van.
Ha nincs dajkánk, akkor még nagyobb odaadással kell gondoskodnunk a kicsikről. Fontos, hogy tudjuk, hogy ez egyáltalán nem könnyű feladat, de mindenképp megéri az erőfeszítést. Ilyen esetben sürgősen be kell szereznünk a kicsik számára alkalmas tejet vagy tejport, amely minden szükséges tápanyagot tartalmaz. Érdeklődjünk egzotikus állatokkal foglalkozó állatorvostól, hogy az adott faj esetében milyen tejpótlót ajánl. Az esetek többségében megfelelőek a kiscicák számára kapható tejpótló tápszerek, ezek beszerzése egyszerű. Alapvető szabály, hogy a tápszert mindig testhőmérsékletűre kell melegíteni és a cumisüvegeket nagyon tisztán kell tartani (gyakori kifőzés). Az adott állatfajtól és a kölykök korától függ, hogy milyen gyakran és mennyi táplálékra van szükségük. A szoptatás időtartama is fajonként változó. Csak akkor lehet sikeres egy kölyök felnevelése, ha ezekkel a dolgokkal tisztában vagyunk. Az apró kölykök nagyon érzékenyek, egy kis hiba is komoly következményekkel járhat. Azt is fontos tudnunk, hogy az adott faj esetében mikor és mivel kell elkezdenünk a hozzátáplálást.
Alom
A kölyköket tarthatjuk külön ketrecben, terráriumban vagy bármilyen dobozban, amelyből nem tudják kirágni magukat. Persze, amíg az állatok nagyon kicsik, addig ettől nem kell tartanunk. A picik alá mindig tegyünk valamilyen almot. Ez lehet papírtörlő vagy akár egy régi törülköző vagy puha rongy is, aminek nem bomlik a szála. Ez azért nagyon fontos, mert a textilszálak rácsavarodhatnak az apró lábakra és elszoríthatják a vérkeringést, amit ha nem veszünk észre időben, akár a végtag egy részének elvesztését is okozhatja. Nagyon fontos tisztában lennünk az adott faj hőmérsékleti igényeivel is, mert a kölykök nagyon könnyen kihűlnek, és akkor nem táplálkoznak és emésztésük is lelassul, a túl meleg viszont kiszáradáshoz vezethet.
Forrás: thefunmouse.com